2014. március 20., csütörtök

Lazac joghurtos uborka salátával

Lazac joghurtos uborka salátával

Az első saját készítésű lazacom :) Könnyű és egészséges, percek alatt elkészül. A serpenyőbe olajat sem kell rakni, elég ha a saját maga által kiengedett olajban sütjük készre. Az eredeti receptben tikka pasztát használtak, nekem curry volt kéznél, de ezzel is nagyon ízletes lett.
Indiai naan kenyérrel ajánlott fogyasztani, szerettem volna magam sütni, de erre már nem maradt időm, így a Lidl-ben vásárolttal fogyasztottuk. De legközelebb ígérem megsütöm és megosztom veletek is, már van rá jó receptem :)

Hozzávalók:

2x200 g bőr nélküli lazac, 1 cm szeletekre vágva
2 ek. piros curry paszta
naan kenyér

Salátához:

1/2 kígyó uborka kisebb kockákra vágva
1 kis pohár joghurt
1/2 citrom leve
só, bors
ízlés szerint koriander

Elkészítés:

1. A lazac szeleteket kenjük be a curry pasztával, majd forró serpenyőben süssük át.
2. A joghurthoz adjuk az uborka darabokat, a citromlevet, sót, borsot és a koriandert, majd jól összekeverjük.
3. A naan kenyeret kenyérpirítóban vagy sütőben felmelegítjük, majd tálaljuk a lazaccal és a salátával.

2014. március 13., csütörtök

Mákkal töltött keksz

Mákkal töltött keksz

A legfinomabb teljes kiőrlésű keksz, amit eddig ettem. Köszönet a receptért Gergely Editnek az Erdélyi Konyha egyik szakácsának. Ezt a keksz receptet a februári számukban találtam. Érdemes kipróbálni! Én citromhéj helyett narancshéjat raktam a mákos töltelékbe, szerintem sokkal jobb a mák naranccsal, mint citrommal. Ti hogy szeretitek?

 

Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg kókuszzsír
12 dkg barna cukor
1 tojás
1 nagy csipet só

Töltelékhez:

15 dkg darált mák
80 ml tej
8 dkg cukor
1 db narancs reszelt héja
1 tk vaníliakivonat

Tetejére:

10 dkg csokoládé

Elkészítés:

1. Gyúrjuk össze a lisztet a hozzávalókkal, majd csomagoljuk fóliába és tegyük 1 órára hűtőbe.
2. Amíg a tészta a hűtőben van elkészítsük a tölteléket.
3. A tejet felforraljuk a cukorral, a vaníliával és a narancshéjjal, majd rátöltjük a mákra, összekeverjük és kihűtjük.
4. Amíg hűl a mákos töltelék, enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát és köröket vágunk ki belőle.
5. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 C fokon kb.10 perc alatt készre sütjük.
6. A kihűlt kekszeket kettesével összeragasztjuk a mákos töltelékkel.
7. A kekszek tetejét tetszés szerint olvasztott csokival díszítjük. 



2014. március 10., hétfő

Banános Panna Cotta

Banános Panna Cotta


Nemrégiben készült ez a kényeztető fogás, a banános panna cotta. Finom, krémes állaga ellenállhatatlan, a citrusok leve pedig üdítő frissességet ad, míg a kókusz egzotikusabbá varázsolja. Egy zsúfolt időszak kellős közepén készítettem el, ezért gondolkodtam is sokat rajta, hogy belevágjak vagy sem, mert eddig még nem készítettem panna cottat és kitudja mennyi időt fog igénybe venni, de mint kiderült nagyon gyorsan elkészül és pár óra hűtés után már fogyasztható is :)


 

Hozzávalók:

12 lap zselatin
235 g tejszín
227 g tej
200 g cukor
550 g banán
113 g citrom- és narancslé vegyesen
1 ek vaníliakivonat
egy csipet só

Ezen a képen még látszik néhány finomság, nemsokára ezek receptjét is közlöm :)


Elkészítés:

1. A zselatin lapokat hideg vízbe áztatjuk.
2. A tejszínt a tejjel és a cukorral felforraljuk.
3. A banánokat a citrusok levével és a vaníliával jól turmixoljuk össze, ne maradjanak banán darabok.
4. A felforralt tejszínes keverékhez adjuk a vízbe áztatott zselatin lapokat.
5. A zselatinos tejszínhez óvatosan keverjük hozzá a banán turmixot.
6. A kapott keveréket töltsük formákba, hagyjuk kihűlni majd hűtőben néhány óra alatt hűtsük le. Amikor már teljesen megszilárdult tálalhatjuk.